A kannabiszolaj hatékony kezelés Alzheimer-kórra

Journal of Alzheimer’s Disease

A becslések szerint Magyarországon kétszázezren szenvednek Alzheimer-kórban. 2005-ben világszerte több mint 24 millió ember szenvedett demenciában, ennek körülbelül 70 százalékát az Alzheimer-kór tette ki, gyakorisága azonban rohamosan emelkedik. 2010-ben már 35 millió demens beteg élt a Földön, ez a szám pedig nagyjából 20 évente meg fog duplázódni, így 2030-ra előreláthatólag mintegy 65 millió ember szenved majd demenciában. A közelmúltban izraeli kutatók felfedezéséből kiderül, hogy a THC hatékony kezelés lehet erre a súlyos betegségre.

Az Alzheimer-kór egy visszafordíthatatlan, gyógyíthatatlan, progresszív agyi rendellenesség, amely fokozatosan pusztítja a memóriát és a gondolkodási képességet. Korai tünetek lehetnek a rövid távú memória elvesztése, vagy az, ha valaki nehezebben emlékszik eseményekre. A betegség előrehaladtával a tünetek fokozódnak és kiegészülnek a beszéd és a nyelv nehéségeivel, hangulatváltozásokkal, zavartsággal, viselkedési problémákkal, amíg a beteg végül képtelen lesz gondoskodni magáról. Ahogy a betegség prognózisa tovább csökken, a betegeket gyakran kivonják a családi és a társadalmi életből. Az átlagos várható élettartam a diagnózis felállítása után 3-9 év. A testi funkciók fokozatosan elvesznek, ami végül halálhoz vezet.

A Tel-Avivi Egyetem kutatócsoporja szerint a THC-t tartalmazó folyékony kannabisz kivonatot beadása enyhíti az Alzheimerrel kapcsolatos nyugtalanság és demencia különböző tüneteit.

Tanulmány: A THC kezelheti az agitációt Alzheimer-kóros betegnél

Az izraeli Abarbanel Mentális Egészségügy Központ és a Tel-Avivi Egyetem Sackler Orvostudományi Karának, valamint a Bar-Ilan Egyetemen Pszichológia Tanszékének kutatói végezték el az egyik első klinikai vizsgálatot a THC hatásáról emberi Alzheimer-betegen; és a súlyos mentális stressz tünetek, különösen az izgatottság/agresszió, téveszmék, ingerlékenység és álmatlanság kontrolling epizódjainak “jelentős csökkentését” figyelték meg.

A tanulmány célja az volt, hogy megmérje a THC-tartalmú gyógyászati kannabisz olaj biztonságosságát és hatásosságát, mint egy hozzáadott gyógyszeres kezelés, a demenciával járó pszichológiai és viselkedési tünetek enyhítésében és kezelésében. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a THC hozzáadása az Alzheimer-betegek gyógyszeres kezeléséhez, biztonságos és ígéretes kezelési lehetőség.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy “a gyógyászati kannabisz olaj hozzáadása az Alzheimer-kórban szenvedő betegek gyógyszeres terápiájához biztonságos és ígéretes kezelési lehetőség.”

A dronabinol (orális szintetikus THC tabletta formájában) beadásáról már korábban leírták, hogy csökkenti az Alzheimer-indukálta nyugtalanságot és javítja a súlygyarapodást, miközben a preklinikai vizsgálatok azt feltételezik, hogy a kannabinoidok neuroprotektívak lehetnek, amivel megakadályozzák a betegség kialakulását.

Ez egy kritikus idő a kutatások szempontjából, és az olyan tanulmányok, mint ez a mostani, döntő fontosságúak az Alzheimer-kór gyógyításának feltárásában. Amellett, hogy ez a betegség továbbra is agresszívan támadja az időseket, jelentős emelkedés van a 64 évesnél fiatalabb betegek számában. 2015-ben mintegy 48 millió embert diagnosztizáltak Alzheimer-kórral világszerte, és a számok alapján ez az egyik legköltségesebb betegség – az Egyesült Államokban meghaladja a 100 milliárd dollárt évente.

A CBD terápiás tulajdonságai Alzheimer-kór esetén

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Kutatás:
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/26757043